“Akasztottnak hol magva hull, a mandragóra ott lapul.”
(Salman Rushdie – A Firenzei varázslónő, Ulpius kiadó, 2008)
A mandragórát már az egyiptomiak is afrodiziákumként és altatóként használták, de ami minket itt érdekelnek, azok a középkori legendák. A mandragóra bitófa alatt növekszik az akasztott ember magjából; ezért a növényt akasztófamanónak is hívták.
Ez a legenda egészen az ógermán hagyományokig visszavezethető. Az akasztás pillanatában, az oxigénhiányos állapot miatt ejakuláló bűnös ember magjának (spermájának) varázserőt tulajdonítottak, melyből e csodás növény fakad. A különféle szertartások során kihúzott gyökérből kel életre az maga az akasztófamanó (Galgenmännlein). A mandragóra németül alraun (titkok tudója). A szó a gót runa-ból ered, ami titkot, rejtélyt jelent. A keresztény kultúrkör ezt a manót már a démoni erők tulajdonosának tekinti. Ebben az időben kapott negatív jelentést.
„Amikor kihúzzák a földből, gyökere iszonytató sikolyt hallat, aki azt hallja, beleőrül vagy meghal. Ezért vagy trombitaszóval kell a hangot túlharsogni, vagy egy -zsinórral a gyökérhez kötözött- fekete kutyával lehet kihúzatni." Akinek ez sikerül, annak a mandragóra "szerencsét hoz, kincseket és halálig tartó gazdagságot ad. Megoltalmaz a börtöntől és a sebesüléstől", ezért az arannyal azonos árban mérték. (Ritkasága miatt gyakran hamisították a fecskefű, a gyíkhagyma vagy földitök gyökerével) Ezenkívül a boszorkányok egyik fontos növénye, mivel ez volt a repülőzsír egyik alkotóeleme (ezzel kellet a seprűt bekenni, hogy repülni tudjanak vele).
„Ha azonban valaki mágia vagy a teste forrósága miatt mértéktelen, akkor vegye ebbõl a növénybõl azt a fajtát, amely egy asszonyra hasonlít, és amely a fent mondott forrásban megtisztíttatott, és kösse azt, ami ebben a fűben van három napra és éjszakára a melle és a köldöke közé, majd azután ossza ezt a gyümölcsöt két részre, és egy-egy részt tartson három nap és három éjjel az ágyékára kötve. És törje porrá a kép bal kezét, és adjon ehhez a porhoz valamennyi kámfort, és így egye meg, és meg fog gyógyulni.”
"Rendkívül kényes természete miatt sok gondoskodásra szorul, ha ezt nem kapja meg, megbosszulja a rossz bánásmódot. Beburkolva kis ágyacskába kell fektetni és minden pénteken megfürdetni. A tulajdonosának még halála előtt érdemes megválni a gyökéremberkétől, ellenkező esetben az elragadja a lelkét.”
A mandragóra (Mandragora officinalis) a burgonyafélék, (Solanaceae) családjába tartozó mandragóra nemzetség névadó faja. Minden növényi része tartalmaz alkaloidákat, legnagyobb koncentrációban a gyökér és a gyümölcsök. Bogyóit az arabok az „ördög almájának” nevezték. Az emberalakra emlékeztető gyökere hyoscyamin, atropin, és scopolamin alkaloidát tartalmaz, ezt ősi varázs-, illetve bódítószerként használták. Természetes élőhelye a Földközi-tenger partvidékétől Kis-Ázsiáig terjed.
-- Az atropin hatására torok és szájszárazság, nyelés képtelenség, rekedtség, szapora pulzus. Nagy dózis esetén izgatottság, élénk beszéd, nevető és sírórohamok, hallucinációk, és görcsrohamok, öntudatvesztés is előfordulhat. --
