"Nem tartom magam se perverznek, se nekrofilnak csak azért, mert nem vagyok hajlandó többé belemenni a korábbihoz hasonlóan megalázó viszonyokba. Nekem egyszerűen nem működnek a párkapcsolataim. Ennek ellenére vágyom a törődésre, arra, hogy valaki várjon, mikor hazaérek a munkából és megnézzen velem egy filmet esténként. Miért lenne az perverz, ha ezt történetesen egy babától kapom meg?"

A probléma nagy valószínűséggel abban gyökerezik, hogy ki mennyire tudja megélni a társas kapcsolatokat, ugyanis a szexológusok és pszichológusok egyöntetűen állítják: nem kifejezetten szexuális zavarral küzdő betegekről, inkább olyan személyekről van szó, akik korábbi párkapcsolataikkal kapcsolatos sorozatos negatív tapasztalataik, valós nőkkel folytatott viszonyt lelkileg gátló testi hiba, vagy visszahúzódó, társaságkerülő személyiségük okán folyamodnak a párkapcsolat ezen módjához.

Sokan küzdenek közülük az ún. Asperger-szindrómával, melynek fő jellemzője, hogy a magasabb általános intelligenciaszinthez alacsony szociális intelligencia társul, így ezek a személyek nem, vagy csak nehezen tudják mások érzelmeit azonosítani és értelmezni, ami egyértelműen visszaveti őket az egészséges kontaktus megvalósításában. A babákkal folytatott párkapcsolat természetesen olyan zavar, amely hosszú távú kezelést igényelne. Ugyanakkor ismerjük be: pozitív változást is hozhat azoknak az embereknek az életébe, akik híján vannak a pozitív, viszonzott és tartalmas társas kapcsolataiknak, ugyanakkor vágynak a mások által megélt nyugodt párkapcsolat adta biztonságra, egy partnerre, aki nem csak szexuális tárgyként van jelen életükben, de egyben olyasvalaki is, aki őszinte érdeklődéssel meghallgatja gondolataikat, lehet vele közös programokat szervezni, és jelenlétével intimitást hoz a hétköznapokba.

Így lehetséges, hogy az eddigi állandó negatív visszacsatolás helyett a baba beszerzésével végre egy sikerélményekben gazdag, pozitív kapcsolat válik számukra elérhetővé, és csak a pénztárca és a fantázia szab határt, hogy melyiket választják a legkülönbözőbb igényeket is kielégítő, anatómiailag korrekt és esetenként meghökkentően élethű szilikonbabák közül. Tekinthetjük ezt tehát egyfajta öngyógyító eszköznek, mellyel a szociális kapcsolatteremtő képességük vagy életük egyéb területén sérült személyek megelőző csalódásaikat, kudarcba fulladt próbálkozásiakat és rengeteg megalázó helyzetet igyekeznek orvosolni, de legalábbis ellensúlyozni, mely korábban érte őket.

(Szijjártó Linda, pszichológus)