A Fetish c. dokumenetumfilmről alig találtam anyagot, szinte sehol nem említik. Talán nem sikerült olyan jól mint a többi, vagy nem tudom... Annyi azonban bizonyos, hogy 1996-ban forgatta New York egyik legpompásabb és leghíresebb, csillogó SM és fétisközpontjában, ami a Pandora's Box nevet viseli (ez a Manhattan városrész ötödik sugárútján van). Többek közt profi dominákat és ügyfeleiket kérdezi és Maria Beatty rendező(nő)t, aki fekete-fehér filmeket készít BDSM témakörben. Az egyik Mistress körbevezeti őt a tömlöcben és az orvosi szobában is. aztán még a következő témák is szóba kerülnek: dominák, szolgák, gumifétis, fétisbirkózás, testi fenyítés, mazochizmus, infantilizmus, társadalmi-politikai fétisek. A filmet HBO szponzorálta. Majd az államokban adták ki meg 84 perces DVD formátumban.
Nick Broomfield forgatókönyvíró, rendező, producer, színész, riporter, meg ilyesmi. Sok botrányos, de érdekes dokumentumfilmet forgatott már. Sajnos én egyet sem láttam, de ha már itt vagyunk megemlítek egy párat:
Az ifjúságvédelmis (Juvenile Liaison) filmekcímű 1975-ös egyik legelső filmjét az angliai Lancashire megyei rendőrség 22 évre betiltatta. Az ún, ifjúságvédelmisek a problémás gyerekeknek segítsenek, nehogy fiatalkorú bűnöző váljon belőlük. De ők inkább lelki terrorral próbálják megtörni az egészen kicsiket is. A Tetovált könnyek (Tattooed Tears) című filmjében a kaliforniai fiatalkorúak javítóintézetét mutatja meg, melyhez képest az előz film szereplői szinte emberbarátok. Négy fiatal srác sorsát követjük, akiket az intézetben folyamatos megalázással büntetnek. A filmes pedig nem tehet egyebet, minthogy rögzíti az eseményeket. Aileen Wuornos: egy sorozatgyilkos kiárusítása (Aileen Wuornos: The Selling of a Serial Killer) című filmjében, 1992-ben, látjuk őt kemény dollár-ezreket fizetni bizonyos interjúalanyok nyilatkozatáért. Broomfield ugyanis nem az a dokumentumfilmes, aki igyekszik láthatatlanná válni, hogy hitelesebb legyen a felvétele. Ő odamegy, belekérdez, provokál, minősít - aktív szereplő. Itt arra derít fényt, hogyan használta föl az amerikai szórakoztatóipar és a rendőrség a "világ első női sorozatgyilkosát" puszta profittermelésre. A vezér, a sofőrje, és a sofőr felesége címűt tartják egyik legsikerültebb művének, a neonáci dél-afrikai pártról és vezetőjéről, (1991) mely a rasszista AWB szervezet gyűlésén kezdődik. Azzal, hogy az operatőrt megtámadja az egyik tag. A személyi sofőr, valamint annak feleségének élete és történetei alapján behatóbban tájékoztat a fasiszta gyűlöletről és félelemről, mint amit bármely vezérrel készített mélyinterjú adhatott volna. A film a hétköznapokból elcsent pillanatokból építkezik, melyeket más rendezők éppen, hogy a vágóasztalon hagytak volna. 14 évvel később 2006-ban visszatér Dél-Afrikába, hogy Őnagyfehérsége című filmjében megmutassa a Mandela vezette politikai változásokat, és felkeresse egykori fasiszta főszereplőit. Nem vette fel az életveszélyes fenyegetéseket, melyeket előző filmje bemutatása után kapott, egyiket feltételezhetően éppen a sofőrtől. Ha kell kalapban, szemüvegben, és bátortalannak álcázva magát, de újabb interjúkat csikar ki főszereplőitől. -ezek az origo.hu-ról való részletek voltak- Egyébként ő csinálta a Kurt és Courtney - A helyi Nirvana c. (1998) doksifilmet is.
